Az online társasjáték vagy hagyományos társasjáték a jobb? Sokan gondolkoztak már ezen a dolgon.
Először is fontos megemlítenünk, hogy többször is előfordult már a történelem során, hogy az emberek úgy gondolták, az új helyettesíti a régit. Így volt ez akkor is amikor feltalálták a televíziót és mindenki azt hitte, hogy meg fognak miatta szűnni a mozik. Ennek ellenére a mozik megmaradtak és egymás mellett fejlődött a mozi és a televíziózás is.
Amikor pedig megjelentek az első hanghordozók és egyre nagyobb körben vált elérhetővé a hangfelvételek hallgatása, akkor mindenki úgy gondolta, hogy feleslegessé válik az élő zene és nem lesznek többé koncertek. De ugyebár mind a mai napig láthatjuk, hogy a fesztiválok és koncertek nemhogy kevésbé lennének népszerűek, de sokkal több ember jár rájuk mint valaha.
Régen csak a hagyományos főleg papír alapú társasjátékok léteztek. Ezekben az időkben még csak számítógépes játékok sem léteztek. Így az online társasjáték gondolata sem merülhetett fel.
Majd amikor megjelentek az első számítógépek, ezzel azonos időben már meg is jelentek hozzá az első játék szoftverek. Mivel ezek a korai időkben még nagyon kezdetlegesek voltak, így csak kicsivel később jelentek meg az első társasjátékot utánzó játék szoftverek. Természetesen az első ilyen jellegű próbálkozás egy sakk szoftver volt.
Majd nem is olyan sokkal később megjelentek a már valóban tökéletesen társasjátékot imitáló játék szoftverek. Ezeknek viszont a népszerűsége nem igazán akart fellángolni. Az emberek maradtak a hagyományos társasjátékoknál.
Ezután viszont beköszöntött az internet kora, ami teljesen felbolygatta a játékszoftverek piacát. Megjelentek ugyanis az online többjátékos lehetőségek. Ezáltal pedig már bárki bárhonnan tudott TÁRSAS játékot játszani bárki ellen. Még az sem volt gond hogy a játékpartner a világ túlsó oldalán ül a számítógép előtt.
Az online multiplayer játékok persze igen népszerűek a mai napig és rengetegen játsszák őket. DE! A hagyományos társasjátékok eladásai nem csökkentek. Egy kicsit sem.
Az online társasjátékok egyszerűen nem tudták megteremteni az hagyományos társasjátékok által megteremtett intim légkört és nem tudta úgy összehozni az embereket. Hiába van már több féle opció a kommunikációra az online játékok során is, de ez nem tudja reprodukálni az élő játék valódiságát.
Az egyedi társasjátékok pedig még ennél is többet tudnak. A személyes élményt tovább fokozva garantálják a szórakozást és a felejthetetlen élményt. Ha pedig felkeltettük az érdeklődést, akkor irány a rendelő oldal. De ha további kérdéseitek lennének, akkor nyugodtan keressetek minket.
Photos by: Ludo board vector created by freepik – www.freepik.com
Ludo board vector created by pikisuperstar – www.freepik.com
Kedves Látogató
December 21-től 2 hetes téli szünetet tartunk. Ezalatt sajnos nem tudjuk feldolgozni a rendeléseket.
Megértésüket köszönjük!